Szerzők kategória bejegyzései

Zalán Tibor – Navigátor

Zalán Tibor

„Gyerekeknek írni… Az elején egyszerű volt, mert gyerekverseket írtam, egészen addig, amíg a gyerekeim gyerekek voltak. […] Aztán egyszer lementem Szigligetre, és nem tudtam mihez fogni. Akkor írtam a nagyobbik lányomnak egy mesét a Guruló madarat. Megjelent, siker volt. Aztán írtam elsősöknek készülő olvasókönyvekbe apró meséket, az azóta megszűnt Vario Kiadó számára. Aztán az első mesekönyvemet kiadták még egyszer. Örültem ennek. Aztán volt egy író-olvasó-találkozó, amin egy kislány számon kérte, hogy miért csak a királyfiakról meg a szegénylegényekről szólnak a mesék, általában a mesék, hol maradnak belőlük az ügyes, talpraesett királylányok? Merthogy biztos vannak ilyenek. Erre megírtam a Királylányok könyvét, annak is lett két kiadása. Amikor ezek elkészültek, akkor jött a rádió […] Na, az volt a nagy családi légkör, akkor a rádió. Egyfolytában benn voltam a nagy házban, és rántott húsos szendvicseket zabálva fecsegtem mindenféle emberrel a Pagodában.
A mesekönyveket átírtam hangjátéknak. De nem ragadok le itt sem. Máig nagyon fontos a gyerekközönség, elsősorban immár a színházban, illetve, a gyerekszínházakban.”

Zalán Tibor a Navigátorban>>

Zágoni Balázs – Navigátor

Zágoni Balázs

„Nem akartam meseíró lenni. Felnőtteknek akartam írni, meg filmet rendezni. Meg egyéb
komoly dolgokat csinálni. Aztán megszületett Barni, és neki mesét kellett mondani. A legjobban azokat szerette, amelyek róla szóltak. Egyszer egy ilyet leírtam és megmutattam a Koinónia kiadónak, ők meg azt mondták, hogy ez jó, s ha még írok huszonötöt, akkor lesz belőle egy könyv. Hát írtam huszonötöt. Nem ment nehezen, mert Barnival mindig történt valami: hol biciklizni tanult, de megijedt a kutyától, hol a cicával barátkozott és az ijedt meg Barnitól, hol vásárolnia kellett és nem tudott románul, hol pedig csak fáradt volt, de nem akart elaludni. Szóval Valami mindig volt. Ebből lett a Barni könyve. Később Barni Berlinben is lett, de erről elárulok egy titkot: előbb lett a Barni Berlinben könyv, minthogy Barni tényleg lett volna Berlinben. Haragudott is ezért egy kicsit. Mégis, hogy írok én könyvet, amikor ő ott se volt? Aztán elolvasta és már nem haragudott annyira. Aztán Barni két kistestvért akart. Erre megjött Dorka és Hanna, akik ikrek lettek, úgyhogy megkapta. És most nekik is kell mondani mesét, úgyhogy én is megkaptam. Így született a Barni és a lányok.
Még van valami könyves dolog, amit szeretek: a Kincses Képeskönyvezés. Könyveket írok gyerekeknek városok történetéről. Eddig írtam Kolozsvárról, mert itt születtem, meg Marosvásárhelyről, mert ott született Barni édesanyja. És Visegrádról, mert az is egy nagyon jó város és most éppen ezer éves. Ezeket én csak írom, és Jánosi Andrea rajzolja. Ha nem ő rajzolná, nem is volna olyan jó!”

Zágoni Balázs a Navigátorban>>

Vörös István – Navigátor

Vörös István

„Mikor születtem, még nem volt internet, laptop, mobiltelefon, multiplex mozi. Volt viszont cirkusz, bábszínház, könyv, és volt már tévé. Úgy nőttem föl, hogy a rendszeresen olvasók és az egyáltalán nem olvasók előtt is az egyik legfőbb erénynek az olvasás számított. Ennek az elvárásnak jól megfeleltem.
Tévét se igen néztem, akkoriban a műsorokat kis megvetéssel emlegette még az is, aki beszélt róluk. De azóta fordult a világ. Itt maradtam múlt századi elveimmel, nincs mobilom, sokat olvasok, de a vonaton egyre kevesebben mosolyognak rám e miatt. Megpróbálom megérteni, mi változott, és elmondani, mért nem változott bennem semmi. Sőt, mindezt tovább is adni – gyerekeknek érthetően akár.
A hajnali tolvajból írtam egy gyerekdarabot, Padlizsán és paprika a címe, 2009-ben került a Petőfi Irodalmi Múzeum színpadára Kováts Kriszta rendezésében. Több bábdarabot is írtam, 2006 óta van a Budapest Bábszínház műsorán a Michael Ende meséjének motívumaira írt Mackó és az állatok, 2007-ben pedig a kecskeméti Ciróka Bábszínház mutatta be A leselkedő boszorkány c. darabomat. Mindkét előadást Veres András rendezte. Szívesen ajánlom gyerekeknek is a Baltazár Színház Repülési engedély angyaloknak és Aki nevetve született c. előadásait, melyeket 2003, illetve 2005 óta tartanak műsoron, mindkettő Elek Dóra rendezése.
Azt hiszem, bőven van mit mondanom a gyerekeknek, 30 éves koromig a szüleimmel éltem, ha tetszik, gyerek maradhattam, aztán viszont hamarosan szülő lettem. Mind a két oldalról ismerem a helyzetet, és nem is volt időm elfelejteni a gyereksors nehézségeit és örömeit.”

Vörös István a Navigátorban>>

Visky András – Navigátor

Visky András

„Marosvásárhelyen születtem, de nem laktam benne sohasem; Nagyváradon jártam iskolába, de amikor magam is dönthettem felőle, föl sem merült bennem, hogy Váradon telepedjek le; Temesvárt nemcsak egyetemistaként tekintettem átmenetnek, hanem mérnök szakos hallgatóként is […];
Szatmárnémeti meg néhány év csendes önképzéssel kecsegtetett, ám otthonnal semmiképp. Családi életünk egyébként valamiféle beállt, mozdíthatatlan átmenet jegyében zajlott, református lelkész apánk folyvást emlékeztetett bennünket a Szentírás szavával: nincs itt nekünk maradandó városunk. Az itt azt a helyet jelölte éppen, ahol a dobozokból hatósági engedéllyel kipakolhattunk végre, és egyben azt is, ahonnan majd tovább kell állni, ahogyan az addigiakban történt. […]
Otthon tehát Erdélyben vagyok, és Kolozsvárt szemeltem ki otthonomnak, ez a város ugyanis az ízlésem szerinti legszerencsésebb összegzése annak, ami számomra Erdélyt
jelenti […]
A helyszínek mindenekelőtt találkozásokat és történeteket jelentenek nekem, és valamiféle befejezetlenséget, amely a töredék formájában mutatkozik meg. Egyetlen verset írok, egyetlen történetet mesélek, sietősen és tökéletlenül.”

Visky András a Navigátorban>>

Varró Dániel – Navigátor

Varró Dániel

„Reggel tudok dolgozni: korán kelek, iszom egy kávét, és odaülök a számítógép elé. Amíg
megy a költés, addig nyomom. Ha lazítani akarok, focizom vagy fallabdázom. Az vicces, amikor az öltözőben mindenki a milliós bizniszekről beszél, én meg lapítok – mégsem jöhetek elő egy veretes szonettel! Aztán sokat járok moziba. Sokkal gyakrabban nézek hollywoodi akciófilmet meg romantikus vígjátékot, mint művészfilmeket. Jobban pihentetnek. És a multiplex mozikat bírom, ahol elfér az ember lába, és van pattogatott kukorica meg kóla. Egyre kevésbé szívesen ülök be olyan helyre, ahol nincs ilyesmi. És, bizony, külföldi tévésorozatokat is nézek. […]
Valóban, városi költőnek gondolom magam, de ez egyszerűen azért van, mert mindig is itt laktam. Sajnos, fogalmam sincs, mi a különbség a pacsirta és a fülemüle éneke között. Viszont a villamos csilingelése! Az igen! Azt mindig hallom. Van olyan versem is, amelyik a Burger Kingben játszódik, ahol kiborul az epershake – tulajdonképpen a szerelem szimbóluma.”

Varró Dániel a Navigátorban>>

Varga Katalin – Navigátor

Varga Katalin

„Az történt, hogy a nagyobbik fiamról kiderült, hogy diszlexiás. Kívülről tudja az oldalakat, csak éppen olvasni nem tud. Bejártam a tanító nénihez, fölirkáltam azokat a szóoszlopokat, amelyeket gyakoroltak. Ebből lett voltaképpen a Gőgös Gúnár Gedeon. A kollégáim elkérték tőlem, egyikőjük bevitte a Mórába. Az akkori irodalmi vezető azt mondta barátilag: miért van nekem erre szükségem. Megjelent egy verseskönyvem, aminek jó a sajtója, és most ezt a bugyuta dolgot akarom kiadatni. Végül az igazgatónő kiadatta. ’62 karácsonyára jelent meg, az egyik legjobb grafikus, Lukács Kató rajzaival. A kiadó is meg volt lepve, elégedetten mondták: évek óta egy ilyen könyvre vártak. Már akkor is eléggé bezártan éltem: hazahoztam a munkát, szerkesztettem, éltem a négy gyerekemmel és a hosszú betegségével küszködő férjemmel. A gyerekek hozták az életet. Minden könyvemet őróluk írtam. A Piskótában, ami most újra megjelent, a kisebbik lányom «szerepel». A Barátom Bonca és a Legyél te is Boncá!-ban a fiam meg az osztálytársa a főhős. Az más lapra tartozik, hogy az életben nem pontosan így történt, ami történt, de ők ilyenek. Én képekben gondolkodom, ezért majdnem minden könyvemből családi használtra, a saját egyszerű rajzaimmal készítettem egy mintapéldányt, aminek alapján aztán igazi könyv lett. S végül is a gyerekkönyvek sikere biztosította, hogy el tudtam tartani több mint az egész nagy családot.”

Varga Katalin a Navigátorban>>

Tóth Krisztina – Navigátor

Tóth Krisztina

„Még általános iskolás koromban hallottam egyszer a rádióban A walesi bárdokat, s teljesen lenyűgözött a vers. Egészen mélyen megérintett, bár a szövegből egy szót sem értettem. A király, a ló, az Edwárd, mindez zavarosnak tűnt, de ami alatta szólt, az hihetetlenül megfogott. Rögtön megtanultam kívülről, és attól fogva gázálarc-táskámban (hatodikos voltam, és akkori szóhasználattal lelkes «csöves») cipeltem az Arany-versek két nagy kötetét mindenfelé. Úgy éreztem, a balladák legbelső lényegemre hatnak. Mostanában kisfiamnak, Marcinak olvastam rengeteget, neki is elképesztően tetszettek. Egyik kedvence a Zách Klára, annak a zengése megérint valamit az ő kis gyerekagyában. A történet, a levágott ujjak és hasonlók abszolút nem érdeklik, sokkal ősibbet, a költészet dallamát hallja ki belőle.
Később rászabadultam a könyvekre, elolvastam mindent, amit csak otthon találtam. Első versemet negyedik-ötödikes koromban írhattam. Úgy sejtettem, hogy egy igazi vers valahogy így kezdődik: «de szeretnék…», és mivel akkoriban éppen egy sátorra vágytam, hogy a telkünkön kinn aludhassak, belevágtam: «de szeretnék sátrat kapni». Volt persze ott minden más is, inkább nem idézem. A sátrat viszont megkaptam Karácsonyra, és ez a kezdeti megerősítés lám-lám, hova vezetett…”

Tóth Krisztina a Navigátorban>>

Tótfalusi István – Navigátor

Tótfalusi István

„Hogy miért írtam, fordítottam gyerekeknek? Bizonyára azért, vagy főképp azért, mert a Móra Könyvkiadóban kezdtem a kenyérkereső munkámat egy fél évszázaddal ezelőtt. Akkor és még évtizedekig a Móra adta ki a Magyarországon megjelenő ifjúsági és gyermekkönyvek 99 százalékát. Mindenki, aki az ifjaknak és legifjabbaknak írt, költött, megfordult a kiadóban, olvastam, szerkesztettem őket, vagy épp csak csevegtem velük A magyar gyermekirodalom olyan klasszikusai voltak szerkesztő kollégáim, mint Kormos István és Janikovszky Éva. Mi lehet ihlető környezet, ha ez nem?
Az sem mellékes, hogy három gyerekem a kezdő mórás éveimben született, első írásaimnak olykor ők voltak a próbababái, később már akár kritikusai vagy ötletadói is.
Ahogy múltak az évek, és nőttek a gyerekek, egyre inkább az idősebb korosztályok felé fordultam. Könyveim nagyobb részét nekik írtam, meg persze az érdeklődő felnőtteknek is. Arra kell gondolnom, hogy ilyen irányú buzgalmamat egy pici lelkifurdalás is ösztönözte. Feleségem harminchárom évig tanított sikeresen, nagyszerű tanár volt. Mindhárom gyerekünk, András, Ágnes és Gábor tanári diplomát szerzett, nem kérdéses, hogy kinek a példáját követve. Épp csak én lógtam ki a sorból. Pedig nekem is tanári diplomám volt. Néha úgy éreztem, hogy elbliccelem a nehéz pedagógiai munkát a lezserebb és színesebb kiadói ténykedés csábítására. Illő hát, hogy én is átadjam ismereteimet minél többeknek, hogy igyekezzem kedvüket és érdeklődésüket felkelteni mindama témák iránt, amelyek engem érdekeltek.
Mindmáig ez a munka vonz a leginkább, és szerencsére még nem érzem, hogy kedvem és munkabírásom jottányit is lankadna. De nem is lankadhat, mert most már öt unoka is szép lassan és sorban belép olvasóim táborába.”

Tótfalusi István a Navigátorban>>

Tarcsai Szabó Tibor – Navigátor

Tarcsai Szabó Tibor

„Rajtam kívül mindenki öregszik. Én viszont minden évben ugyanúgy elmondhatom magamról: 1955. október 28-án születtem, Gödöllőn.
Félig értelmiségi családból származom. Szüleim ugyanis csak félig értették,
hogy miért nem lány lettem. Egész eddigi életemet a lustaság határozta meg. Így aztán minden iskolámat helyben végeztem. Mivel más felsőfokú oktatási intézmény nem volt a városban, hát agrármérnök lettem. Udvarolni se mentem a szomszéd lépcsőháznál
messzebb. Nyilván a lustaságom az oka annak is, hogy későn lett belőlem író (ha ugyan
lett). Pedig mindig firkáltam valamit. Abszurdokat, halandzsa verseket vagy bármit, amivel osztálytársaimat kínozni lehetett. Manapság főként gyerekeket kínzok, mesékkel.”

Tarcsai Szabó Tibor a Navigátorban>>

Tandori Dezső – Navigátor

Tandori Dezső

„Amikor én még kisebb voltam, emlékszem, a nagyoknak igazán nagyon kellett futniuk, ugraniuk és futballozniuk ahhoz, hogy nekem odahaza – egy hónapra legalább! – előfizessék a Sportújságot. Medvéimnek már jár a lap; egyáltalán, Nekik én mindent biztosítok, amit lehet. (Kérik, tegyem hozzá: nagyjából mindent…) […]
Mivel azonban ők mindenre ráérnek, s így arra is, hogy mindenfélére emlékezzenek, jól emlékeznek még, hogy meséltem nekik egyszer az én sportújságomból egy ilyen nagyon-nagyon futó Bajnokról, akinek túl-túl-túl jó füle volt. És ha a pisztoly eldördült, ami azt jelenti mindig, hogy: Most aztán kezdődik! – ez a futó hallotta meg elsőnek, és máris rajtolt. Mesés volt a rajtja. Más nagyok azonban azt mondták: «Nem bírja kivárni a pukkanást, és mindig kiugrik a többiek előtt. Az ilyen futóra pedig a célban semmi szükség.» Ezért, ha tehették, ki is zárták. Aztán, ahogy a nagyok mondják, mesélhetett…
És mert az én Medvéim játszani mindig is ráértek, elráncigálnak most is ettől a Könyvtől, amit éppen írni szeretnék, és mert az imént a lapban látták, milyen egy ilyen Rajt, felsorakozik máris az első Döntő mezőnye. (Az előfutamokat nélkülem is lefutják majd később, mondják, mert ők nagyon tapintatosak, meg aztán tudják, hogy a Könyv róluk szólna.) Hát akkor, itt vagyunk.
És ha az a bizonyos indítónk én volnék – mit tehetek? Hiába pufogtatok nekik estig is, mind azt hiszi, hogy csak ő fogta be a fülét, és várja, hogy elindulhasson – biztos, ami biztos – a mezőny után. Mivel azonban olyan türelmesen várnak már valami efféle jelre, ki tudja, mióta – mit tehetek? Leszállok az indítók dobogójáról, odaballagok a salakos-sávos (tartános! mint ők már ezt is tudják…) pályára, és elindulok,

HOGY VÉGRE ELINDULHASSANAK.
Mivel így azért a rajt, bizonyára az Ő véleményük szerint
SEM OLYAN MUTATÓS,
gyorsan idecsusszantok egy
BEVEZETŐ-t: CSAK NAGYOKNAK
Ugye, vannak neked is medvéid?
Úgy értem: játszol néha?
Avagy az van csak, ami elmélyít, S ami kárpótlásul elszédít?
Csak komoly vagy? csak léha?
Úgy értem: ha nagyon fontos vagy, Akad-e valaki, aki rád szól: «Te főkolompos, lompos Nagy, Mondd, ugye, csak rosszul játszol?»

(És ha ezt a verset szerencsésen kihagyta, akinek nincs szüksége rá, és mindenki megígéri, hogy ezután is kihagy mindent, ami Nem Izgalmas Neki és Nem Lesz Rá Szüksége a Célban, máris kezdhetjük.)”

Tandori Dezső a Navigátorban>>