Zágoni Balázs
„Nem akartam meseíró lenni. Felnőtteknek akartam írni, meg filmet rendezni. Meg egyéb
komoly dolgokat csinálni. Aztán megszületett Barni, és neki mesét kellett mondani. A legjobban azokat szerette, amelyek róla szóltak. Egyszer egy ilyet leírtam és megmutattam a Koinónia kiadónak, ők meg azt mondták, hogy ez jó, s ha még írok huszonötöt, akkor lesz belőle egy könyv. Hát írtam huszonötöt. Nem ment nehezen, mert Barnival mindig történt valami: hol biciklizni tanult, de megijedt a kutyától, hol a cicával barátkozott és az ijedt meg Barnitól, hol vásárolnia kellett és nem tudott románul, hol pedig csak fáradt volt, de nem akart elaludni. Szóval Valami mindig volt. Ebből lett a Barni könyve. Később Barni Berlinben is lett, de erről elárulok egy titkot: előbb lett a Barni Berlinben könyv, minthogy Barni tényleg lett volna Berlinben. Haragudott is ezért egy kicsit. Mégis, hogy írok én könyvet, amikor ő ott se volt? Aztán elolvasta és már nem haragudott annyira. Aztán Barni két kistestvért akart. Erre megjött Dorka és Hanna, akik ikrek lettek, úgyhogy megkapta. És most nekik is kell mondani mesét, úgyhogy én is megkaptam. Így született a Barni és a lányok.
Még van valami könyves dolog, amit szeretek: a Kincses Képeskönyvezés. Könyveket írok gyerekeknek városok történetéről. Eddig írtam Kolozsvárról, mert itt születtem, meg Marosvásárhelyről, mert ott született Barni édesanyja. És Visegrádról, mert az is egy nagyon jó város és most éppen ezer éves. Ezeket én csak írom, és Jánosi Andrea rajzolja. Ha nem ő rajzolná, nem is volna olyan jó!”