Varró Dániel
„Reggel tudok dolgozni: korán kelek, iszom egy kávét, és odaülök a számítógép elé. Amíg
megy a költés, addig nyomom. Ha lazítani akarok, focizom vagy fallabdázom. Az vicces, amikor az öltözőben mindenki a milliós bizniszekről beszél, én meg lapítok – mégsem jöhetek elő egy veretes szonettel! Aztán sokat járok moziba. Sokkal gyakrabban nézek hollywoodi akciófilmet meg romantikus vígjátékot, mint művészfilmeket. Jobban pihentetnek. És a multiplex mozikat bírom, ahol elfér az ember lába, és van pattogatott kukorica meg kóla. Egyre kevésbé szívesen ülök be olyan helyre, ahol nincs ilyesmi. És, bizony, külföldi tévésorozatokat is nézek. […]
Valóban, városi költőnek gondolom magam, de ez egyszerűen azért van, mert mindig is itt laktam. Sajnos, fogalmam sincs, mi a különbség a pacsirta és a fülemüle éneke között. Viszont a villamos csilingelése! Az igen! Azt mindig hallom. Van olyan versem is, amelyik a Burger Kingben játszódik, ahol kiborul az epershake – tulajdonképpen a szerelem szimbóluma.”