Egyéb kategória bejegyzései

Czigány Zoltán – Navigátor

Egyéb

Czigány Zoltán

„Írni akkor kezdtem, amikor még nem tudtam. Anyukámnak diktáltam le rövid történeteimet, és ő le is írta őket, kidíszítette a papírlap szélét, filctollal kiszínezte, aztán összetűzte a lapokat. Ez volt igazából az első mesekönyvem, s talán megvan még valahol. Persze ezekben a mesékben vér folyt, lövöldöztek, itatóspapírral (talán már csak a felnőttek tudják, mi volt az) itatták föl a vért a KÖZÉRT kövéről, mikor baltával leölték a megvadult bikát, és általában a történetek végén kitört a háború. De hát akkor még kisgyerek voltam – apaként már jókedvű, szeretetteli, huncut és segítőkész lovakról meséltem kislányomnak, kisfiamnak. […] Nagymamám olvasta végig az ágyam mellett az Egri csillagokat. Aztán azt a könyvet, amit apámnak is olvasott, mikor ő volt gyerek, a Zágon István által írt Paprika Jancsit. Néha percekig nem tudtam abbahagyni a nevetést… És talán innen ered a humor élvezete és fontossága meséimben is, és családi életünkben is. Igaz, hogy egy álló napon át nem lehet viccelődni, meg természetesen rosszkedvű is néha felnőtt is, gyerek is, de azért igyekszünk minél több poént mondani, szójátékokkal kifacsarni nyelvünket, kicsit nevetni egymáson, a körülöttünk lévő dolgokon, és mindazon, ami a világban történik. Így lett humoros ló Csoda és Kósza is. […]
Csoda és Kósza történeteit, melyeket lányomnak kezdtem mesélni, majd fiamnak folytattam, aki magnóra vette őket, majd a számítógéphez ültetett, hogy írjam le őket (így lett az év mesekönyve 2007-ben), tovább írjuk, már kész is a második kötet, de fiam, a produceremnem hagy békén, követeli a harmadikat is. Így lettem miatta meseíró.
És nincs még vége.”

Czigány Zoltán a Navigátorban>>

Böszörményi Gyula – Navigátor

Egyéb

Böszörményi Gyula

„Mit is mondhatnék magamról röviden, tömören, s úgy, hogy az még el is áruljon valamit rólam?
Gyűlölöm a gyűlölködést, szeretem a szeretetet (s mindezt nem csak úgy mondom!), megrémít az ember, mikor embertelen, és rajongok az állatokért, mert ők mindig emberiek. Én annak a kilenc éves srácnak írok, aki egykor én magam voltam. Akinek a négy fal közé zárva csakis a könyvek lehettek víg játszópajtásai és bölcs nevelői, s aki még csak nem is mert álmodni arról, hogy Álomország egyszer majd befogadja, mint mesélőt. Hosszú-hosszú éveken át éltem kényszerű társbérletben a magánnyal, míg aztán betoppant az életembe (valós mesei csodaként) Noémi, a feleségem, akivel jelenleg öt kutyát, két csincsillát és egymást neveljük még több szeretetre, s próbálunk rávenni mindenki mást is arra, hogy a vicsorgást mosolyra, az ordibálást énekszóra, a falak mögé zárkózást szabad lélektáncra cserélje.
Írtam felnőtteknek és írtam gyerekeknek is, de mindaddig nem találtam saját, igazi hangomra, míg rá nem ébredtem, hogy a gyerekeknek épp úgy kell írni, mint a felnőtteknek: őszintén, néha kegyetlenül, szókimondóan és merészen.
A gügyögést megvetem, a nyíltságot szeretem. Teszem a dolgom, míg Ég Atyácska engedi, s remélem, hogy utána se tűnök el nyomtalanul. Kedvenc fagylaltosom Bagaméri, legjobb barátom a varázslók közül Fitzhuber Dongó, Gazsi bácsi pedig szerintem is lótetű!
A többit pedig, ami még fontos, tán elmondják a könyveim.”

Böszörményi Gyula a Navigátorban>>

Bosnyák Viktória – Navigátor

Egyéb

Bosnyák Viktória

„A Tündérboszorkányhoz tulajdonképpen a gyerekeim adták az ötletet, akik imádják a Harry Potter sorozatot, így mondhatni Rowlingnak köszönhetem a könyvet. A lányaim nagy rajongók voltak már kiskoruktól kezdve, amikor a Harry Potter még új volt. A 3. és 4. kötet megjelenése között sokat kellett várni, így nagyon türelmetlenek voltak. Ekkor támadt az az ötletem, hogy írok a születésnapjukra néhány fejezetet ajándékba.
Aztán elkezdtem gondolkodni, hogy ez mégis csak sok időt és energiát vesz igénybe, és hogy ez ne vesszen kárba, fordíthatnám másra is. Bátorkodtam venni az ötletet, hogy írok egy saját könyvet, mert addigra több ifjúsági könyvet fordítottam, ill. lektorként több tucatról írtam ajánlást, így úgy éreztem, tudom, mit akarnak a gyerekek, mitől jó egy gyerekkönyv. Végül megkérdeztem a lányaimat is, hogy mit szeretnének, hogy olyan könyvet írjak nekik, ami garantáltan tetszik. […]
Tehát a Tündérboszorkányt elkezdtem írni, és körülbelül két hét alatt készültem el vele, hiszen közel volt az a bizonyos születésnap. Ez úgy nézett ki, hogy este kilenctől hajnali négyig folyamatosan írtam. Amikor befejeztem, beadtam a főszerkesztőhöz, aki elsápadt és csak annyit mondott: «Azt ugye tudod, hogy nem jogosít fel semmire az, hogy ismerjük egymást. Annyit tehetek, hogy nem teszem a kupac aljára, hanem ez lesz a következő, amit elolvasok.» Aztán másnap már hívott is, hogy kiadnák. Külön öröm volt, hogy akkoriban zajlott a Nagy Könyv nevezetű játék, ahol a pár hónapja megjelent kötet minden reklám és felhajtás nélkül bekerült a legjobb hatszázba. Ezt követően elkezdtem író-olvasó találkozókra járni, ahol a gyerekek megkérdezték: miért ilyen rövid és hol a folytatás. A második kérdésnél én csak néztem, hiszen ez egy kerek, lezárt sztori, nem terveztem hozzá második kötetet. Látszott rajtuk, hogy nagyon akarják a folytatást, ezért megkérdeztem tőlük, hogy melyik szereplőről olvasnának szívesen, mert akkor azzal fogom folytatni. A legtöbben Klott Gatyát, az elviselhetetlen tesitanárt mondták, így született meg a második kötet (Klott Gatya, ne fárassz!).”

Bosnyák Viktória a Navigátorban>>

Boldizsár Ildikó – Navigátor

Egyéb

Boldizsár Ildikó

„Esztétika szakos voltam, Balassa Péter tanítványa, amikor dolgozatot kellett írni hozzá. Teljesen szabadon választott volt a téma, csak az volt a lényeg, hogy az ember arról írjon, amit szeret és amit fontosnak tart. Nyilvánvalóan nagy a felelősség, hiszen írott formában és pár oldalban kell megmutatni, hogy ki vagy, és mindezt egy olyan embernek, akit nagyra becsülsz. Néztem a többieket, hogy ki miről ír: Kafkáról, Dosztojevszkijről, Pilinszkyről meg Bergmanról, de én csak azt éreztem, hogy nem ezek a személyek azok, akiken keresztül én meg tudom mutatni magam. A leadás előtti napon már annyira el voltam keseredve, hogy nem találom a témámat, hogy úgy döntöttem, vigasztalásul – mint mindig – most is mesét fogok olvasni. Találomra a Micimackót sikerült levennem a polcról, és olyan találó helyen nyílt ki – annál a résznél, amikor Malackát kiönti az árvíz –, hogy rádöbbentem, ez a mese rólam szól. Rájöttem, hogy ez vagyok én. Erről a meséről írtam tehát elemzést, be is adtam, és nagyon fantasztikus dolog történt: a következő órán Balassa Péter kiemelte a dolgozatomat, mondván, hogy ez volt az egyik legérdekesebb dolgozat. Ha ő nem bátorít, én esztétika-magyar-népművelés szakos egyetemistaként nem mertem volna mások előtt vállalni, hogy felnőttként népmeséket olvasok. Balassa Péter győzött meg, hogy a meséről is lehet ugyanolyan komolyan beszélni, mint bármely más irodalmi műről: megvannak a maga műfaji törvényszerűségei és jellemzői.”

Boldizsár Ildikó a Navigátorban>>

Berg Judit – Navigátor

Egyéb

Berg Judit

„Évekig szomorkodtam amiatt, hogy nem születtem fiúnak, vagy legalább nincs egy bátyám. Jobb híján autóztam, rabló-pandúroztam két húgommal és unokatestvéreimmel. Kedvenc könyvem Mándy Iván Robin Hood című regénye volt, és állandóan arról ábrándoztam, milyen is lehetett Robin csapatába tartozni. Mogyoróágból íjat, nyílvesszőket készítettünk nyaranta, hogy célba lőhessünk. Lovamat (egy váltó nélküli piros biciklit) Villámnak hívták. Ekkortájt kaszkadőr, síoktató vagy ornitológus (madarakkal foglalkozó tudós) szerettem volna lenni.
Végül mégis az ELTE Bölcsészkarán végeztem angol-magyar szakos tanárként és drámapedagógusként. Egyetemista koromban kezdett érdekelni a színházcsinálás: volt általános iskolám színjátszó körét vezettem, színdarabokat írtam a gyerekeknek.
Meseírással első kislányom születése után kezdtem foglalkozni. Sokáig csak kedvtelésből mondtam a meséket – mára ez lett az igazi hivatásom. 2006-ban forgatókönyvírást is tanulni kezdtem. Négy gyerekem van: Lilla (1999), Borbála (2002), Dalma (2004), Vilmos (2007).”

Berg Judit a Navigátorban>>

Békés Pál – Navigátor

Egyéb

Békés Pál

„Volt egy olyan ötletem, hogy a Grimm-meséket, gyerekkorom mesevilágának történeteit is újraírjam itt, a lakótelepen: legyen a mesében kastély, király, királylány, lovag. Ez aztán elkezdett más hangütésben íródni, és terebélyesedni.
Még nem volt kész, amikor elvittem Janikovszky Évához, aki elolvasta, bíztatott, hogy folytassam csak, ahogyan jólesik, de ha netán meg akarom jelentetni, akkor már előre felhívja a figyelmem, hogy a novelláimban azt csinálok, amit akarok, de a gyerekkönyveknél vannak bizonyos szabályok, szóval, ha egy mód van rá, meg ne haljon a főhős a végén.”

Békés Pál a Navigátorban>>

Bartos Erika – Navigátor

Egyéb

Bartos Erika

„A meséket eleinte csakis saját gyermekeimnek írtam, azzal a céllal hogy saját élményeiket könyvben visszaolvasva újra és újra átéljék azokat. Mindig fontos volt,hogy a történetek valósak legyenek, szinte semmit se torzítsak az eseményeken. Mivel mi egy átlagos kisgyermekes magyar család életét éljük, így aztán örömmel láttam később, hogy ezeket az egyszerű meséket más kisgyermekes családok is hasonlóan élvezik, hiszen ők is hasonló élményeket élnek át ezekben az években. Nagyon egyszerű témákról írok, kirándulásról,
palacsintasütésről, hajmosásról, hisztiről, elalvásról, játszótérről, vonatozásról, fogmosásról, óvodakezdésről, olyasmikről, amit minden kisgyermek átél.”

Bartos Erika a Navigátorban>>

Barcza Katalin – Navigátor

Egyéb

Barcza Katalin

„Elvárni senkitől nem lehet semmit. El kell fogadnunk az embereket olyannak, amilyenek…
Egy ember van a világon, akitől elvárhatunk dolgokat, s akit akár meg is változtathatunk…
Mi magunk.
S hogy kialakítsuk magunkat, az épp elég feladat egész életünkre. Ha ezt megtesszük,
hatunk másokra is. Ha mindig a legtöbbet adod másoknak, előbb-utóbb elkezded ezt vissza is kapni.”

Barcza Katalin a Navigátorban>>

Baranyai András – Navigátor

Egyéb

Baranyai András

„Ez az egész érdeklődés valahogy mindig jelen volt az életemben. […] Régebben, amikor akrilfestékkel dolgoztam, nagyon elvette a kedvem a munkától az ecsetek tisztán tartása, a festéktubusok kupakjainak visszacsavarása, és egyáltalán a rendtartás az asztalon. Ez annyira nem ment, hogy rövid időn belül kiszáradtak a festékek és tönkrementek az ecsetek. Egy ilyen rendetlen embernek nagyszerű dolog a számítógép.
Komolyabbra fordítva, azt gondolom, hogy végre a számítógépes grafika is van már annyira régi, hogy megtalálja a maga hangját. Végre nem a kreativitás hiányát helyettesítő
látszatmegoldások eszköze, hanem ugyanolyan eszköz, mint a festék vagy a ceruza. […] De azt gondolom, hogy a jó számítógépes grafikához is szükséges a hagyományos, a manuális előképzettség.”

Baranyai András a Navigátorban>>

Balogh Norbert – Navigátor

Egyéb

Balogh Norbert

„Úgy alakult, hogy korábban is írtam néha egy-egy mesét ajándék gyanánt, kislánynak,
nagylánynak, vagy csak úgy a magam kedvére. […] Fontos irodalmi műfajnak érzem. Nem feltétlenül csak gyerekek olvasnak mesét. Több felnőttet ismerek, még férfiakat is, akik inkább mesekönyvhöz nyúlnak, mint krimihez.
Anno írtam pár mesedarabot, egyet mutattak be, s nagy sikerrel fut azóta is, – Mátyás király szárnyai, a MárkusZínház előadásában, díjakat is kaptak érte. Valaki látta ezt a mesedarabot, s megkérdezte, hogy ha mondana kilenc dolgot, aminek szerepelnie kell a mesében, megírnám-e hasonló szinten, mint amilyent látott tőlem. Kilenc dél-dunántúli várat mondott, a többit rám bízta. […] Számomra ez merőben új világ volt, sokat kellett utánaolvasnom, kutatnom, egy negyed történelem szakot végeztem el autodidakta módon, mire nekifogtam az írásnak. Természetesen sorra meglátogattam a várakat, megnéztem, milyenek, mit kínálnak ma, és próbáltam elképzelni, egy gyerek számára
milyen titkokat rejthetnek. Amikor egy kisfiú és egy kislány lenyomja egy hatalmas várkapu kilincsét, és ezáltal belép a múltba. […]
A másik mesekönyvet pedig egy be nem mutatott mesedarabomból írtam, mert fájt, hogy semmibe vették a brekijeimet. Barátaim gyerekei nagyon szerették a történetet, sőt van néhány felnőtt is, aki kifejezetten követelte, hogy írjam át prózába, mesekönyvvé. […]
Nem gondolom azt, hogy kesztyűs kézzel bánnék a gyerekekkel. És épp ezt imádják. Azért mert kisebbek, még nem hülyék! Sőt, nem feltétlenül igénylik a didaktikus meséket. Nálam jókat lehet undorodni, meg nevetni, bolondozni.
Saját gyerekem nincs, így barátaim gyerekei tanítottak meg erre-arra. Alapélményem egy 4 éves kis szöszke meséje egy lóról, amely kb. másfél órán keresztül tartott (addig bírtam), és egyáltalán nem a fejlesztésről, s a szórakoztatásról szólt. Tétje volt. Úgy beszélt a lóról a kislány, hogy közben a saját világát tárta elém. Én is ugyanezt tettem, a gyerekek világának problematikus részét emeltem a középpontba. Semmi korlátot nem érzek a gyerekközönségben, sőt!”

Balogh Norbert a Navigátorban>>