Balogh Norbert

„Úgy alakult, hogy korábban is írtam néha egy-egy mesét ajándék gyanánt, kislánynak,
nagylánynak, vagy csak úgy a magam kedvére. […] Fontos irodalmi műfajnak érzem. Nem feltétlenül csak gyerekek olvasnak mesét. Több felnőttet ismerek, még férfiakat is, akik inkább mesekönyvhöz nyúlnak, mint krimihez.
Anno írtam pár mesedarabot, egyet mutattak be, s nagy sikerrel fut azóta is, – Mátyás király szárnyai, a MárkusZínház előadásában, díjakat is kaptak érte. Valaki látta ezt a mesedarabot, s megkérdezte, hogy ha mondana kilenc dolgot, aminek szerepelnie kell a mesében, megírnám-e hasonló szinten, mint amilyent látott tőlem. Kilenc dél-dunántúli várat mondott, a többit rám bízta. […] Számomra ez merőben új világ volt, sokat kellett utánaolvasnom, kutatnom, egy negyed történelem szakot végeztem el autodidakta módon, mire nekifogtam az írásnak. Természetesen sorra meglátogattam a várakat, megnéztem, milyenek, mit kínálnak ma, és próbáltam elképzelni, egy gyerek számára
milyen titkokat rejthetnek. Amikor egy kisfiú és egy kislány lenyomja egy hatalmas várkapu kilincsét, és ezáltal belép a múltba. […]
A másik mesekönyvet pedig egy be nem mutatott mesedarabomból írtam, mert fájt, hogy semmibe vették a brekijeimet. Barátaim gyerekei nagyon szerették a történetet, sőt van néhány felnőtt is, aki kifejezetten követelte, hogy írjam át prózába, mesekönyvvé. […]
Nem gondolom azt, hogy kesztyűs kézzel bánnék a gyerekekkel. És épp ezt imádják. Azért mert kisebbek, még nem hülyék! Sőt, nem feltétlenül igénylik a didaktikus meséket. Nálam jókat lehet undorodni, meg nevetni, bolondozni.
Saját gyerekem nincs, így barátaim gyerekei tanítottak meg erre-arra. Alapélményem egy 4 éves kis szöszke meséje egy lóról, amely kb. másfél órán keresztül tartott (addig bírtam), és egyáltalán nem a fejlesztésről, s a szórakoztatásról szólt. Tétje volt. Úgy beszélt a lóról a kislány, hogy közben a saját világát tárta elém. Én is ugyanezt tettem, a gyerekek világának problematikus részét emeltem a középpontba. Semmi korlátot nem érzek a gyerekközönségben, sőt!”

Balogh Norbert a Navigátorban>>