Boldizsár Ildikó
„Esztétika szakos voltam, Balassa Péter tanítványa, amikor dolgozatot kellett írni hozzá. Teljesen szabadon választott volt a téma, csak az volt a lényeg, hogy az ember arról írjon, amit szeret és amit fontosnak tart. Nyilvánvalóan nagy a felelősség, hiszen írott formában és pár oldalban kell megmutatni, hogy ki vagy, és mindezt egy olyan embernek, akit nagyra becsülsz. Néztem a többieket, hogy ki miről ír: Kafkáról, Dosztojevszkijről, Pilinszkyről meg Bergmanról, de én csak azt éreztem, hogy nem ezek a személyek azok, akiken keresztül én meg tudom mutatni magam. A leadás előtti napon már annyira el voltam keseredve, hogy nem találom a témámat, hogy úgy döntöttem, vigasztalásul – mint mindig – most is mesét fogok olvasni. Találomra a Micimackót sikerült levennem a polcról, és olyan találó helyen nyílt ki – annál a résznél, amikor Malackát kiönti az árvíz –, hogy rádöbbentem, ez a mese rólam szól. Rájöttem, hogy ez vagyok én. Erről a meséről írtam tehát elemzést, be is adtam, és nagyon fantasztikus dolog történt: a következő órán Balassa Péter kiemelte a dolgozatomat, mondván, hogy ez volt az egyik legérdekesebb dolgozat. Ha ő nem bátorít, én esztétika-magyar-népművelés szakos egyetemistaként nem mertem volna mások előtt vállalni, hogy felnőttként népmeséket olvasok. Balassa Péter győzött meg, hogy a meséről is lehet ugyanolyan komolyan beszélni, mint bármely más irodalmi műről: megvannak a maga műfaji törvényszerűségei és jellemzői.”