Petőcz András

„Nagyon korán eldöntöttem, hogy író leszek. Ötéves voltam, amikor apámnak azt mondtam, hogy «a költő munkát választom». És ehhez az elhatározásomhoz ragaszkodtam is mindig. Néha nehéz volt. A legjobb barátom például autószerelőnek készült. Kicsit furcsán néztek rám a többiek, amikor én meg azt mondtam, hogy «író leszek».
Eddig mintegy 30 könyvem jelent meg, ezekből 6 gyerekkönyv. A gyerek bennem/bennünk van: fantasztikus élmény gyerekeknek írni. A jó gyerekvers, gyerekeknek szóló
történet mindenkihez szól – ennyivel több, mint a felnőtteknek szóló mű. Azt gondolom, hogy a nagy klasszikus művek között a Micimackó, A kis herceg, vagy éppen Salten Bambi című regénye olyan örök élmény, amit semmivel nem lehet pótolni. Ha az ember ilyen művek nyomába indul, az már önmagában nagyszerű érzés.”

Petőcz András a Navigátorban>>