Parti Nagy Lajos
„Úgy jött, hogy a Banga megtalált a fiókjában egy 25 évvel ezelőtti pakkot különböző országokból származó mesékkel és a mesékhez készített rajzaival, melyeket még egy pályázatra adott be anno, de akkor nem lett belőle semmi. Tavaly kitalálta, hogy kéne ebből csinálni valamit közösen. Mármint hogy kezdjek valamit a mesékkel, írjam át. Őszintén szólva nem voltak túl érdekes mesék. Véznácska, jégszürke történetek voltak, nem éppen invenciózus fordításban. A kiadómnak, a Magvetőnek megtetszett az ötlet, hogy legyen ebből egy könyv, és akkor nem volt mese, kénytelen voltam nekiállni. […] Nem akartam nagyon belenyúlni a cselekménybe, a nyelvbe annál inkább. Mindenekelőtt fazont akartam adni, egységes tónust. Mondhatnám, átdíszítettem, remélem nem -túl, hisz egy effajta történetet kockázatos túldíszíteni, mert akkor összeroskad. Továbbá beleloptam a történetekbe mintegy a magam szórakoztatására, ezt-azt, a portugál mesében nyilvánvalóan nem szerepelt kalauz, a finnben érintős képernyő, és így tovább.
A kulturális jellegzetességek az eredeti fordításokban nem igazán érződtek, én sem törekedtem erre, legföljebb jelzésszerűen. A japán mesében mint valami értelmét veszített varázsszó, elhangzik egy «elcsángózott» japán káromkodás, az orosz mesében vodkát isznak, a finnben helsinki huszárok említtetnek, ilyesmik. […]
Ez a könyv akkor jó, ha egyszerre tetszik gyerekeknek és felnőtteknek. A gyerekek megkapják az ismerős fordulatokat, és közben észrevesznek furcsaságokat. Ideális esetben gyámbásznak a nyelvben. Mancsolnak, dagonyáznak, ha úgy tetszik. Érzik, hogy anyag.”