Nyulász Péter
„VERS
BUSAИ FEKSZEИEKE A LEVELEK AИYÁMOAИYÁ SZERETLEK
ИAGYИ ÉИ ! AИYUKMUGORJИYAKAMBA NAGYON SZERTLX A
BUSAN FKVŐ LEVLK JARИAK AZ ESZEBE
VÉGE A VRSNEK”
Ez volt az első gyerekversem. Anyák napjára született, és még nem egészen voltam ötéves, amikor írtam. Igazi gyerek vers volt tehát, és persze így sikerült lejegyezni, hiszen akkor még nem tanítottak meg írni.
Azután az iskolában megtanítottak írni, és akkortól nem írtam gyerek verset, de nagyon sokáig gyerekverset sem. Jobbára csak dolgozatokat, később pedig újságcikkeket, tudósításokat meg elemzéseket – sokszor nem is tollal-ceruzával, hanem mikrofonnal. Innen visszanézve csupa fantáziátlan dolgot, amilyeneket a felnőttek szeretnek. Olyasmi történet ez, ahogyan az elefántot nyelt kígyó rajzával járt Saint-Exupéry: mindenki kalapnak látta a képet – míg csak a Kis herceggel nem találkozott.
De aztán egyszer csak érkezett hozzánk egy kis hercegnő, majd egy kis herceg is (azaz apuka lettem), s bennük új közönségre leltem. Márpedig a gyerekek nem szeretik a fantáziátlan dolgokat. Ezért attól fogva – ha csak tehetem –, ilyetén dolgokat írok: gyerekverset, mondókát, mesét, kitalálós versikét. Gyermeki fantáziával töltve – amennyire csak tőlem telik.”