Mirtse Zsuzsa

„Már kicsi koromban is mindig írtam, arra, ami éppen a kezem ügyébe került: papírra, ablaküvegre, kaviccsal a folyóparti homokba. Ahogy nőttem, rájöttem, hogy a mese az a műfaj, amiben igazán otthon érzem magam. Bármibe fogok, előbb utóbb mese lesz belőle. Ezt a csomagot kaptam a jóistentől, s én örömmel fogadom el, hogy ebben kell alkotnom.
A magam nevelésére írom a meséket, mert bevallom, hogy én is rettenetesen tudok viselkedni, meg félni is szoktam ám a világban! Sőt, léteznek rosszak, gonoszak, sárkányok. Nem feltétlenül odakinn, a külső valóságban, hanem idebenn, a lelkünkben. Fájdalmak, félelmek, nagy, égig érő akadályok – ezeket mind le kell küzdenünk. Minden szereplő belőlem hasad ki: lehetek hazudós, ám világszép sárkánylány, megalkuvó, lusta tündérlány, sőt, a kétarcú király is talán én vagyok. Lehet, hogy e mesékben is az egyes részeim csatároznak egymással? A meseírás segít nekem abban, hogy mindig a jobbik felem győzzön a rosszabbik felett. Mert mint minden mesének, ezeknek a történeteknek is az a dolguk, hogy rendet tegyenek a világban, hogy a mese végére valahol mindig kisüssön a nap. Csak észre kell venni, hogy hol derűs az égbolt felettünk. De ehhez fel kell emelni az arcunkat időről időre az ég felé.”

Mirtse Zsuzsa a Navigátorban>>