May Szilvia
„Az inspiráló környezetet Szentendre jelenti, ahol egy kövér macska és két tyúk társaságában élek. Noha nem vagyok nagy rajzfilm-rajongó, részt vettem egy rajzfilmsorozat forgatókönyvének megírásában (Ez kész! Pénz! , 2006.) és kedvet kaptam a mesék bensőséges és szabad világához. […]
Pudlimásszal Pomázon találkoztam, a HÉV pénztárnál állt sorban. Annyiramegtetszett, hogy hangosan felkiáltottam. Ekkor az előttem álló hölgy szemrehányóan megfordult, és azt mondta, hogy ez egy karambolos kutya, akit elsodort a kamion. Ő volt a gazdája (amúgy nem Pudlimásznak hívták), és amíg magyarázott, a kutya a csálé füleivel és a bölcs, tartózkodó tekintetével végig engem nézett, ahogy csak a sokat megélt kutyusok tudnak nézni.
Hát ő megmaradt a fejemben. […]
Apám nagy barkácsoló volt, én magam is szeretek fúrni-faragni. Sőt, most jövök rá, hogy gyűjtögetni is, szép tárgyakat – szóval ezek szerint bennem is folyik egy kis Imbusz-vér. Mondanom se kell, hogy szeretem a régi vágású mesterembereket, mikor Évával egyszer összejöttünk egy munkamegbeszélésre, előtte órákig álltunk a kávézó melletti üvegcsiszoló ajtajában, és csak bámultuk, hogy a mesterek hogyan díszítik kézi csiszolóval a kristálypoharakat. Ma már egyre kevésbé lehet belelátni ezekbe az alkotói folyamatokba, hiszen a nagy üzemek el vannak zárva előlünk és a gyerekek elől is, de én remélem, hogy azért mindig maradni fog néhány kisebb műhely, garázs – és nem csak a mesekönyvekben.”