Lászlóffy Aladár
„Az ember persze, egy percig sem gondolja komolyan, hogy a poézisnek valóban lemegy a napja. Hiszen a világ birtokbavételében, szépítésében ez egyik legfontosabb dolga. Semmivel sem kevésbé fontos, mint, mondjuk, szerelmeskedni, háborúzni, pénzt gyűjteni, hatalmat gyakorolni. Liszt Ferencnek olyan gyönyörűen hajlékony ujjai voltak, hogy akár agyagedényeket is formázhatott volna velük, de úgy működött a füle, hogy inkább
zongorabillentyűkön gyakorolta a korongolást. Én nem tudok sem zongorázni, sem agyagot formálni, de esetleg képes vagyok a nyelv permutációival, kombinációival olyan szöveget létrehozni, amely találkozik kortársaink gondolatszomjával.
S ha ezt, mondjuk, iróniával vagy játékosan teszem, az csupán azzal magyarázható, hogy ilyen a «billentésem », az «ecsetkezelésem». Erre vagyok képes, szamár volnék tehát, ha nem csinálnám.”