Lackfi János

„A figurákat én szültem, bizonyos szempontból a gyermekeim, és mint tudjuk, nem jó szülői magatartás «kis kedvencet » választani. Ezt jól példázza Tolsztoj novellája, a Melyiket
a kilenc közül? : ott a gazdag ember elvinné taníttatni, jómódban élni a szegény suszter számtalan porontya egyikét, de az üzlet azért nem üthető nyélbe, mert a szegény ember nem tud megválni egyik kicsitől sem. Persze, joggal sértődik meg és válik életére sebzetté az a gyerek, akit szülei úgymond kevésbé szeretnek, mint testvérét. Én sem akarom, hogy akár Seprő János, a szomorú portás, akár Sükür Halkereki, a török pitta-sütő és súlyemelő, akár Felle Kálmán, a mindig mosolygós kőműves megsértődjék azon, hogy valakit kedvencemmé emelek közülük. Még a két zsémbes súlyemelőbíró is kedves alak, a könyv végére pedig egyenesen az derül ki, hogy a Kövér Lajos utca minivilágához mind együtt kellenek, kivétel nélkül: így kerek az élet.
Ami a hagyományos tündérmesék jó-gonosz ellentétét illeti, […] valóban nincs meg a könyvben. Ez talán mai világunkra is jellemző, inkább apró, bújtatott emberi gonoszkodások vesznek minket körül, mintsem holmi látványos sátáni erő működése, bár aggasztó jelek persze vannak, voltak, lesznek is. Ráadásul könyvem inkább a köznapi valóságot groteszkké torzító Harisnyás Pippi vagy az Alice hagyományához csatlakozik, magyar ősatyaként pedig Csukás István vagy Lázár Ervin nevét említhetném. Igazi, hagyományos «gonosz» ezekben a könyvekben, ezeknél a szerzőnél sincsen. Csak munkanélküli sárkányok, gyámoltalan betörők, lejáró szavatosságú boszorkányok.”

Lackfi János a Navigátorban>>