Kukorelly Endre
„Akkoriban kizárólag jó könyveket lehetett olvasni. Nem kellett csont értelmiséginek
lenned ahhoz, hogy jó könyvekkel legyen bélelve a könyvtárad. Világirodalom remekei sorozat, rendre megvettük, nem volt más. Volt még a Képes Sport, azt is megvettük.
[…] Így kezdtem rendesen olvasni, rendes naivan. Eleve voltak a felolvasások, apám elalvás előtt olvasott nekünk egy fejezetet Cooperből, vagy Verne Gyulából, vagy Jókai, ez különösen izgatott. Mert ügyesen csinálta; mindig a legérdekesebb résznél hagyta abba. És minden a legérdekesebb, bár erre csak jóval később jöttem rá. Ezért aztán gyorsan megtanultunk a húgommal olvasni, attól fogva befaltam mindent. Nyáron, a telepen nem is tudtam napközben mást tenni, lebringáztam a Dunához a könyvemmel, a helyi csávókkal csak késő délután, focinál lehetett találkozni, napközben a téeszcsében kapáltak.
[…] Felébredsz, délutánig olvasol. Paradicsom.
[…] Egész nyáron falun vagy, megszakítás nélkül, és nem falu, hanem tisztviselőtelep, mégis valahogy falu, tyúkok, kutyaugatás, tücsök és béka. Bezörög a szélsőúton a teherautó, és lekanyarodik a bolt felé. Megjött az apukám, kinyitom a kopott, bőr aktatáskáját, kidől a Pest-szag. A táskában egy-egy tábla Szerencsi csokoládé, leírhatatlan jó íz. Heti édességmennyiség, ezt kellett volna beosztani. Meg egy Olcsó Könyvtár kötet. Ma is imádom, gyűjtöm is, irtó rondák. Annyira szépek. Ivanhoe, fakósárga borítás, kis rajzikák, rázuhantam.”