Janikovszky Éva
„Arra, hogy írásba foglaljam gondolataimat, érzelmeimet, tényleg már korán igényem volt: tizenegy éves koromtól vezettem naplót. Nem győzők rábeszélni minden gyereket ugyanerre, mert olyan hálás vagyok az akkori saját magamnak, hogy azt a töméntelen
füzetet teleírtam. Abból nem vettem át semmit a későbbi könyveimbe, de egy valamit ezeknek a füzeteknek köszönhetek: nem felejtettem el, milyen gyereknek lenni.
Nagyon sokat segített nekem az, hogy tudtam, gyereknek lenni bizony kemény megpróbáltatás.”