D. Tóth Krisztina
„Engem ugyan híradós riporterként, műsorvezetőként, brüsszeli tudósítóként ismertek
meg, attól még én sem egyféle vagyok. Számomra a két műfaj mind szakmailag, mind emberileg, nagyon jól megfér egymás mellett. Ez arra is jó, hogy sem a tévézés, sem az írás területén nincs hiányérzetem. […] Elsőre ugyan egy kicsit félelmetes volt az írás, mert a híradós műfajban a komoly ábrázat, a pult és a kiskosztüm mögött jól el lehet bújtatni a személyiséget. Persze nem gondolom, hogy az a jó műsorvezető, akinek a személyiségéből semmi nem jön át a képernyőn. Egészen egyszerűen azért vágtam bele, mert mindig is tudtam, hogy szeretek írni. Mindig is írtam. Az más kérdés, hogy sok minden az íróasztal fiókjában maradt. Egészen addig nem is gondoltam, hogy publikálnék, amíg anya nem lettem. Ez minden nőnek hatalmas inspirációt jelent. Anyává válva éreztem először bátorságot arra, hogy ne csak írjak, hanem hogy mások elé tárjam, hogy
olvassák is el.
Néhányan már kérdezték tőlem, hogy honnan veszem az inspirációt? Megyek a gyerek után egy jegyzetfüzettel? Frászt! Minden édesanya tudja, hogy ez nem így működik. Van nekem annál fontosabb dolgom is. Amikor leülök írni, akkor látom magam előtt a történeteket, és egyszerűen csak «előjön» belőlem a mese. A könyvek bevezetőjében olvasható «nem is szeretem a körtét» például egy igazi «Lola-klasszikus». Ez történetesen valóságos – de a mesebeli Lola nem azonos a lányommal.”