admin összes bejegyzése

Takács Mari – Navigátor

Takács Mari

„Első olvasásra általában egy nagyon markáns hangulat kerít hatalmába. Természetesen
elképzelem mindazt, amit olvasok, de először egy esszenciát, egy benyomást kapok az egészről és hagyom, hogy átjárjon. Azután kezdem el beleásni magam a részletekbe, amiket papírra is vetek. Lehet, hogy csak írás formájában, de később pici rajzok, vázlatok is születnek a kiprintelt papírszélekre.
Hogy rögtönözni szeretek-e…?
Önálló festményeknél igen. Könyveknél nem. Utóbbinál megtervezem a kompozíciókat és a figurákat is. Vonalasan persze csak, ami azt jelenti, a színek, a minták, a pici apró részletek festés közben, a pillanat hatása alatt születnek. Legtöbbször…
Mert ez alól is van kivétel! :) Ha fontosnak érzem, mi van pl. a királylány ruháján, nem kapkodom el a textilmintának kinevezett szimbólum, motívum kiválasztását.”

Takács Mari a Navigátorban>>

Szilágyi Ákos – NAvigátor

Szilágyi Ákos

„Eredendően költő vagyok. Nemcsak a versekben, műfordításokban, de a gondolati műfajokban is. Mindenem – a nyelv.
A vers olyan szöveg, amelynek hangja van. Megszólal és meg kell szólaltatni. Olykor szinte kikényszeríti, hogy fennhangon olvassák. […]
De soha nem írtam szöveget dallamra. Ellenkezőleg, mindig a szavak hangzásából, ritmusából indulok ki. Gyakori tapasztalatom, ahogy szavak találkozásából váratlanul előtüremkedik egy dallam és magának kezdi követelni a verset. Szinte kiveszi a kezemből,
mintha azt mondaná, hogy most már majd inkább ő alakítja tovább, mert jobban ért hozzá, mint én.
És persze, igazat kell adnom neki.”

Szilágyi Ákos a Navigátorban>>

Szíjj Ferenc – Navigátor

Szíjj Ferenc

„Némileg szülői kötelességemnek is éreztem egy másik mesekönyv összehozását, mert ugye mondhatjuk, hogy a fiam részére már írtam egyet Szuromberek királyfi címmel, és akkor a kislány miért maradjon ki. Miért érezze azt, hogy ő hátrébb van sorolva, és felnövekedvén majd esetleg szemrehányásokat tesz – tehát ebből a szempontból muszáj volt. És úgy igyekeztem megírni, ahogy azt ő majd hallgatja-olvassa, és ráismerhet a játékaira. Ugyanakkor talán volt ezekkel a történetekkel valami olyan játék is, ami engem is elszórakoztatott, végtére nem vagyok hivatásos meseíró, aki csak a munkát látja a dologban.”

Szíjj Ferenc a Navigátorban>>

Szepes Mária – Navigátor

Szepes Mária

„Nyolc-kilenc éves koromban […] olvastam úgy, hogy képzeletben megteremtettem magamnak a figurákat. Igazán sajnálom a mai gyerekeket, akik nem olvasnak. Van-e csodálatosabb annál, mint amikor az ember alakokat formál a képzeletéből, vagy továbbsző egy megkezdett történetet? Én például sohasem voltam elégedett a regényekkel, mindig átalakítottam magamban a végüket.
És kilenc-tíz éves koromban már egészen tudatosan írtam. Persze ha valami hivatalos dolgot, vagy mondjuk, köszönőlevelet kellett fogalmaznom, beleizzadtam, nem tudtam
megcsinálni. De amikor a magam fantáziája szárnyalhatott! Karinthynak van erről egy remek krokija. Egy fiatalember, aki író akar lenni, kikerül a frontra. Körülötte tombol a háború, szörnyűségek történnek, és a mi fiatalemberünk egyre csak töpreng, ugyan miről is írjon. Aztán a lövészárokban egyszerre csak a fejére csap: megvan! Egon és Amanda szeretik egymást…
Elvált bennem a hétköznapok valósága a képzelet valóságától. És amikor írtam, valami bódító mámort éreztem.”

Szepes Mária a Navigátorban>>

Szegedi Katalin – Navigátor

Szegedi Katalin

„Mesekönyveket rajzolok. Ez a munkám, a hobbim, az életem. Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amire világ életemben vágytam. Ötéves voltam, amikor egy éjszaka felébresztettem az anyukámat, és közöltem vele megmásíthatatlan szándékomat: ha nagy leszek, mesekönyvrajzoló szeretnék lenni! Olyan szép könyveket szeretnék készíteni a mai gyerekeknek, mint amilyenek engem is elbűvöltek kiskoromban. Egy gyönyörű Andersen mesekönyv oly nagy hatással volt rám gyerekkoromban, hogy azt hiszem, innen táplálkozik a meseszerű szépség iránti vonzalmam. Szívesen idézem a régmúlt idők elfeledett tárgyait, hangulatait…”

Szegedi Katalin a Navigátorban>>

Szávai Géza – Navigátor

Szávai Géza

„Amikor két és fél éves kislány unokámat megkérem a konyhában, hogy «vidd oda ezt a tojást Nagyanyónak », akkor ő felelősségét átélve, egész testében érzékennyé válik a feladatra. Ötéves testvére, aki rohangálva szokta elsodorni a kicsit, most érzékennyé válik, lábujjhegyen tipeg mellette, nehogy elejtse, nehogy eltörje a húga a tojást… Az érzékenység nemcsak lelki, hanem értelmi, testi és még ki tudja hányféle jellemzője az embernek, tehát egészen pici kortól gyakorolni lehet valamiképpen. […]
Pár hónapos Eszter lányomat pesztrálgatva írtam meg ezt a meseregényt. A technikai és mesterséges értelem fejlesztése folytán a robotember akkoriban kezdett valamiféle társként szerepelni az emberek jövőképében. Természetes volt azt gondolnom, ha a robotra egy tojás épségét bízzák, akkor érzékennyé kell fejleszteni. Ha egy kis élőlényt bíznak rá, még inkább érzékenynek kell lennie. Hát így építettem a kis robotgyerek, Koko Samu testébe sok-sok tojást, amelyek aztán a sivatagi hőségben kikelnek, és ők is érzékenyen viszonyulnak az őket hordozó, megmentő lényhez, a robotgyerekhez…”

Szávai Géza a Navigátorban>>

Szabó Magda – Navigátor

Szabó Magda

„A Sziget-kéket nem én találtam ki, hanem az anyám. Anyám, aki sokkal jobb író lenne, hogyha teljesen csak író volna, és nem lett volna anya és feleség. Anyám sokkal tehetségesebb, mint amilyen én az életben lehettem volna. Az első emlékeim azok, hogy anyám mesél. És azon csodálkoztam, hogy milyen hosszú történeteket tud elmondani úgy, hogy közben főz, vagy takarít, vagy a vendéget kikísérte, vagy valami dolga volt a kertben. Kérdeztem, ezt hogy csinálod? Azt mondta, ezt nem lehet másképpen. Ezen egy kicsit elcsodálkoztam, aztán rájöttem arra, hogyha beteg vagyok, akkor nekem nagyon jó dolgom van, mert anyám leül az ágyam mellé, és mesél, és akkor a betegséget nem tudom
komolyan venni. Mesél, mesél, és nem előre gondolja el, hanem akkor találja ki. Nézi az én beteg arcomat, és mesél.
Anyám rendkívüli, csodálatos ember volt, rajta kívül soha nem találkoztam ilyen különleges tulajdonságokkal felruházott emberrel. Nagyon jó viszonyban voltunk egymással, anyám és én. Akik olvasták a Régimódi történetet, tudják, nem volt könnyű élete. De ebből én gyerekként semmit nem érzékeltem, mert nem akarta, hogy észrevegyem. Anyám mindig közém és a valóság közé állt, hogy lehetőleg ne sértsen meg, amit lehetett, azt mindig kivédte. Sokkal jobban beszélt bármiről, mint ahogy én valaha beszélni tudok.”

Szabó Magda a Navigátorban>>

Sohonyai Edit – NAvigátor

Sohonyai Edit

„Kamaszként egyáltalán nem voltam szép kislánynak mondható. A felületes szemlélő számára leginkább fiúnak tűntem, s emiatt számos kínos kalandba keveredtem. Ráadásul nagy dioptriaszámú szemüveget is kellett viselnem. Nagyon görcsös, szorongó kamasz voltam, sok mindent nem értettem a körülöttem lévő világból. Legfőképpen a fiúkat. Pfú! De jó, hogy kinőttem ezeket az éveket! Vissza ne jöjjön az a sok hideglelés, meg vakrandi még álmomban sem! Sosem tudtam pl. egy DISCO-ban felszabadultan jól érezni magam, mert a barátnőimmel folyton azt vártuk: «Ma este lesz az. Ma fogunk megismerkedni
VELE!» – és ez persze sosem következett be. Így átestünk a ló túloldalára, és minden buli előtt sorba vettük, milyen szerencsétlenség fog történni velünk. Persze mindig egy olyan verzió jött be, ami addig eszünkbe sem jutott.
S mit köszönhetek ennek a sok kalamajkának? Azt, hogy nagyon jó maradt a memóriám. Pontosan tudom, milyen gátlásosnak lenni, milyen érzés az esélytelenek kétségbeesésével szerelmesnek lenni, s milyen elérhetetlennek tűnik ebben az állapotban a boldogság.”

Sohonyai Edit a Navigátorban>>

Schein Gábor – Navigátor

Schein Gábor

„A verses mese három része közül kettő jelent már meg más versek társaságában egy külön kötetben. Már akkor gondoltam arra, hogy folytatni kellene, illetve hogy meg kellene írni a közepét, de az 1998-ban megjelent kötetben ennek nem lett volna helye. Később nekifogtam, és megírtam a mese középső részét, és eltettem az egészet az íróasztalomba. Sok évig feküdt ott. Úgy képzeltem, hogy egyszer majd gyerekkönyv lesz belőle, képekkel. De nem tettem ennek érdekében semmit. Vártam, hogy eljöjjön az ideje. Én sokszor nagyon türelmetlen vagyok, de közben nagy bizalom van bennem, bízom az időben.
[…]
A gyerekkönyv viszont megvalósult. Ehhez az kellett, hogy megismerkedjünk Sándor Csillával. Amikor megmutattam neki a teljes szöveget, azonnal azt mondta, hogy ebből könyvet csinál. A következő lépés az volt, hogy Rofusz Kingát kérte meg az illusztrációk elkészítésére. Innentől fogva világosan látszott, hogy a sors kegyelmébe fogadta a könyvet. […]
Életemnek egy adott pillanatában megszólalt bennem ez a nyelv, és én írtam rajta. Írtam rajta magamat, az akkori világom történetét. A történet is magától keletkezett, nem terveztem meg előre. Tudom, hogy ez is mitikusan hangzik, de ha bármi mást mondanék, ebben az esetben hazudnék. Ha előkeresem a kéziratot, azt látom rajta, hogy alig van benne javítás, pedig én általában rengetegszer átírom, kihúzom, újraírom a szövegeimet, míg végül elkészülnek.”

Schein Gábor a Navigátorban>>

Scheer Katalin – Navigátor

Scheer Katalin

„Mindig is író szerettem volna lenni, de ezt a vágyamat egy ideig elfojtottam magamban. A könyvek iránti szerelem táplálta bennem az érzést, hiszen már egészen fiatalon, tízévesen olyan élményt jelentettek, amihez foghatót nem találtam. Rengeteget olvastam, szerettem benne lenni a könyvekben. […]
Amikor a lányom megszületett, minden este meséltem, így neki köszönhetem, hogy foglalkoztatni kezdett a gyerekirodalom. Én annak idején rögtön a kamaszoknak és a felnőtteknek szóló könyveket kezdtem bújni, a mesék kimaradtak.”

Scheer Katalin a Navigátorban>>